2015. augusztus 2., vasárnap

5. Rész - Ellentétek vonzásában




Sötét volt, a fejem majd szétrobbant a fájdalomtól. Mi történt velem? Lassan kinyitottam a szemem, de még most se láttam semmit, csak a sötétséget. Hirtelen élesen nyilaló fájdalmat éreztem, s vakító fény robbant elő, gyorsan összeszorítottam a szemem.
- Áh. - nyögtem.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy felébredtél. Máris lekapcsolom a villanyt. - és meg is tette. A hangja lágy volt, nyugtatóan mély. Sok kérdés kezdett kavarogni a fejemben, de ettől csak még jobban belém nyilalt a fájdalom.
- Jól vagy? - egyre közeledett a hang alapján.
- Mit gondolsz? Arra sem emlékszem, hogy mi történt. Egyáltalán hol vagyok? És ki vagy te?
- Majdnem elüttetted magad, de szerencséd volt, hogy elhúztalak. Tessék van itt gyógyszer és víz a fejfájásodra, eléggé be voltál rúgva.
- Arra nem gondoltál, hogy direkt akartam a kocsi elé kerülni? - nem éreztem jól magam, szédültem, hányingerem lett.
Enyhén felnevetett.
- Annyi pia után biztos nem szándékosan akartad volna megölni magad. Mi okod lett volna rá?
- Képzeld sok mindenért megölhetném magam. - gombóc lett a torkomban és tudtam, hogy mindjárt kifogom dobni a taccsot. - Hol van a mosdó? - álltam fel, mire az idegen elhadarta az irányt én pedig már szaladtam is oda. Csodálkoztam, hogy nem estem el a saját lábamban, annyira szédültem, de megkönnyebbülésnek éreztem mikor már a wc felett kiadtam magamból mindent. Leültem a földre, a hátamat pedig a falnak támasztottam, felhúztam a lábaim magahoz, majd karommal átkaroltam a térdeim és ráhajtottam a fejem. Mindenen kavargott a fejem, főleg az eddig történteken. Talán jobb lett volna, ha az a fránya kocsi elüt. Észre se vettem a nagy gondolkodásban, hogy a könnyeim már patakokban folytak le az arcomról. Egy kéz érintette meg a vállam, mire felkaptam a fejem.
- Mi a baj? - guggolt le elém. A látvány egyszerűen hihetetlen volt, mintha egy angyal lett volna előttem. Kócos barna fürtjei tökéletesen keretezték az arcát, csodálatosan szép zöld íriszei pedig ragyogtak. Sosem láttam még eddig ehhez foghatót, de abban a percben ez a gyönyörködés hamar elveszett, mikor tudatosult bennem újra minden.
- Miért kellett megmentened?! - álltam fel kiabálva.
- Nyugodj meg, rendben?
- Nem! Kibaszottul nem nyugszok meg! Mondd miért kellett ezt tenned?! Mégis ki vagy te, hogy azt hiszed máris a lábaid előtt fogok térdelni amiért megmentettél? Mert tudod, nem fogok! Sőt legszívesebben valami fekete mágiát vetnék be rajtad ez miatt! - lassan felállt, de nem szólt egy ideig semmit, csak engem nézett.
- Azért egy köszönöm jól esett volna. - mosolyodott el enyhén, mire apró kis gödröcskék jelentek meg az arcán. A fejembe újra bele nyilalt a fájdalom és a földre rogytam. A fiú felsegített, majd visszavezetett abba a szobába, ahol ébredtem, s a kanapéra ültetett. Odaadta a gyógyszert, a pohár vizet, amit egyből bevettem. A fájdalom csak percek múlva enyhült, de még most se éreztem magam túl jól. Egyfolytában próbáltam visszaemlékezni az estére, de semmire se jutottam, csak arra, hogy végül elnyomott az álom.

A redőnyön beszűrődő fényre ébredtem, már szerencsére nem fájt annyira a fejem, csak éppen hogy. Levettem magamról a takarót, lassan felálltam és körbenéztem. Egy kisebb nappaliban voltam, a fal mellett volt a kanapé, amin aludtam, előtte egy asztal velem szemben egy tv, balra tőlem pedig a konyha. Csak egy pult választotta el a nappalitól. Nagyon nagy volt a csend, így hát a konyhába mentem. Körbenéztem ott is, majd megláttam egy cetlit.
"Elmentem reggeliért, van narancslé a hűtőben. H.x"
- Na remek, a kezdőbetűjét már legalább tudom. - megfogtam a fejem, mikor rájöttem, hogy magamhoz beszélek. A hűtőhöz mentem, vettem ki narancslevet, majd kitöltöttem egy pohárba, felültem a pultra és miközben iszogattam az italom elgondolkoztam, mi a fene történt múlt éjjel. Nem bírtam sokáig egyhelyben maradni, körbe mentem a lakásban. A tűzhelynél sok sok kép volt a falon. Volt ahol 4 másik fiúval volt, volt ahol gondolom a szüleivel, és volt pár fotó ahol egy lánnyal volt.
- Biztos a barátnője. - ismét magamhoz beszéltem.
- Ő a nővérem. - szólalt meg mögöttem egy hang. - Gyakran szoktál magadban beszélni?
- Jó a társaságom. - vontam vállat miközben felé fordultam. - Olyan, mintha lenne egy másik énem. Nem veszekszünk, mindig meghallgatjuk és segítjük egymást. Van ennél jobb? - mosolyodtam el. - Ne haragudj, hogy az éjjel olyan bunkó voltam, még meg se köszöntem.
- Ugyan már, semmiség.
- Ezt úgy mondod mintha gyakran csinálnád.
- Ez a hobbim. Imádok szép lányokat megmenteni amikor részegek. - mosolygott már ő is.
- Bíztató. - nevettem enyhén.
- Teljességgel megértelek amúgy.
- Hogy érted?
- Én magam vagyok a saját szerelmem.
- Óh, legálabb nem kell félned az elutasítástól.
- Dehogynem. Néha kidobom magam, hogy érdekesebb legyen. - pár másodpercig csend lepte el a szobát. - Mit kérsz reggelire?
- Nem kérek semmit, éppen elég, hogy itt lehettem, mennem kéne már úgyis.
- Úgyse érsz be a suliba, legalább reggelire maradj.
- Na jó, rendben. - mosolyogtam rá. - Egy nap ide vagy oda, sok kedvem úgy sincs hozzá.
Bementünk a konyhába, felültem a pultra és néztem mit csinál éppen.
- Még a nevedet se tudom. - néztem rá.
- Én se a tiédet. Kvittek vagyunk?
- Szóval te nem ismersz engem? Még van ilyen ember itt...hol is vagyunk?
- Brooklynban.
- Itt Brooklynban?
- Miért kéne, hogy ismerjelek?
- Ja, semmi. - mosolyodtam el. - Peyton vagyok. - nyújtottam a kezem.
- Harry. - mosolygott és elfogadta a gesztust. Láttam az arcán, hogy furcsálta az előző kijelentésem, végre valaki, aki nem tudja ki is vagyok. Jó lenne ha ez így maradna.
- Mióta élsz itt?
- Csak pár napja. Most költöztünk ide.
- Költöztetek? A családoddal jöttél?
- Csak a nővéremmel és a barátommal.
- Óh, szóval te akkor... - picit zavarba jöttem, mire elnevette magát.
- Nem, dehogyis. Nem vagyok meleg. - nevetett enyhén még mindig. - A legjobb barátommal jöttem.
- Ne haragudj. Meg is lepődtem volna, mert egyáltalán...szóval nem....mindegy hagyjuk... - még mindig zavarban éreztem magam az előző után, és még egy normális mondatot se tudtam kinyögni. Mi van velem?
- És te hol laksz? - aranyos volt tőle, hogy témát váltott.
- Az Up...Queensben.
- Mintha először nem ezt akartad volna mondani. - az arckifejezése alapján látszott, hogy kezd gyanakodni.
- Az Upper East Side-on csak iskolába járok, de annyira imádom, hogy szinte már úgy képzelem, hogy ott lakok. - mosolyogtam rá.
- Ez...hátborzongató. - nevetett fel.
- Na! Ne cikizz már! Én szeretem a sulit.
- De ennyire?
- Mindenkinek vannak furcsa szokásai. - mosolygtam.
- Igaz. - mosolygott ő is. Elkészítette a reggelit, majd segítettem neki megteríteni. - Nem gondoltam volna, hogy fiú létedre ilyen finom reggelit tudsz készíteni.
- Nem nagy ügy. - mosolygott. Mikor ilyenkor ránéztem mindig egy kisangyal jutott róla az eszembe, nagyon édes volt a gödröcskéivel. Nem beszéltünk sokat a reggeli közben, így hallottuk, mikor egy ajtó kinyílt és egy lány jött ki onnan.
- Jó reggelt öcsi! - mosolygott és adott Harrynek egy puszit, amin elmosolyodtam.
- Neked is Gem. Ő itt Peyton, Peyton ő a nővérem, Gemma. - mutatott be minket egymásnak.
- Szia. - mosolyogtam rá, mire Gemma csak bámult rám. Nem értettem ezt az egészet, Harryre néztem majd vissza a nővérére.
- Jesszusom, te gyönyörű vagy! Harry hol találkoztatok? És mikor? Várjunk csak, itt töltötted az estét is? - mosolygott izgatottan.
- Na jó, ebből elég lesz Gem, köszönjük. - állt fel Harry a helyéről, majd próbálta elhúzni a nővérét mellőlem, de ekkor elkezdett kiabálni.
- Niall! Niall! Gyere és nézd ezt meg! Harry hazahozott egy lányt estére! - hirtelen megjelent egy szőke hajú srác mellettünk.
- Wow! Harry miért nem szóltál? Tényleg csinos lány. Hogy is hívnak?
- Peyton vagyok. - mosolyogtam, de azért  teljesen zavarban voltam, amit próbáltam leplezni.
- Figyelj, ha Harryvel nem jönnének össze a dolgok, félre dugna vagy bármi akkor Niall, vagyis jómagam szívesen állok a rendelkezésedre. - kicsit elnevettem magam ezen, mire elmosolyodott.
- Niall! - szólt rá Harry. Odajött mellém, megfogta a kezem és elhúzott onnan. - Menjünk inkább. - felvette a dzsekijét, majd odanyújtotta az enyémet is nekem.
- Már is? Pedig még csak most találkoztunk! - biggyesztették le az ajkaikat.
- Igen, már is.
- Nagyon örültem Peyton! - integett Gemma, aztán Harry becsapta magunk mögött a bejárati ajtót.
- Ne haragudj miattuk, meg hogyha kellemetlen helyzetbe hoztak.
- Ugyan, aranyosak. - mosolyogtam.
- Nagyon, inkább idegesítőek. - mosolygott édesen ő is.
- Na és merre akarsz menni?
- Gondoltam hazakísérhetlek.
- Máris lepattintanál? - nevettem fel.
- Jaj, nem! Dehogy! Én csak azt hittem...
- Szívesen maradok veled.
- Akkor ezt vehetjük már randinak?
- Talán. - mosolyogtam.
- Nem is ismersz igazán. Ígyis randiznál velem?
- De azt tudom, hogy jobb lehetsz azoknál akiket ismerek.
Elmosolyodott, amit én is viszonoztam, majd elmentünk a Central Parkba sétálni és fagyizni. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget beszélgettünk, de nem meséltünk magunkról és ez nagyon jó volt, nem akartam egyfolytában hazudni neki.
Már sötétedett, gondoltam jobb lenne hazamenni, viszont kicsit féltem, hogy találkozni szeretne majd még, én pedig valamilyen furcsa módon szerencsémre lebukok aztán soha többé nem akar majd látni.
- Köszönöm a mai napot. - néztem a szemeibe mosolyogva. - Nagyon jól éreztem magam. Ő is elmosolyodott, megfogta a kezeimet és gyengéden közelebb húzott magához.
- Én is nagyon jól éreztem magam. Remélem lesz még rá alkalom. - lassan bólintottam, jelezve, hogy egyetértek vele. Egyre közelebb hajolt hozzám, kezét az arcomra tette, ajkaink pedig már majdnem összeértek, amikor megrezzent a telefonja a zsebében.
- Remélem ez a telefonod volt. - nevettem, s lassan elhúzódtam tőle. Kivette a mobilját és láttam az arcán, hogy nem örömhírt kapott.
- Mennem kell, ne haragudj. - nézett rám.
- Baj van?
- Nem, csak a nővérem most írt, hogy valami Brad nevű srác szórakozik vele, de semmi komoly.
- Ha Bradről van szó, hidd el komoly a dolog. Veled megyek. - majdnem biztos voltam benne, hogy Simpsonról van szó.
- Peyton, nem szükséges, csak eltudom intézni. - megráztam a fejem.
- Menjünk. - megfogtam a karját, magam után húztam és fogtunk egy taxit. - Hol van?
- Valami Penrose nevű helyen az új barátaival.
- Destiny. - suttogtam.
- Hogy mondtad?
- Ja, semmi, semmi. - mosolyogtam, s gyorsan elővettem a telefonomat, majd felmentem Pletykacica oldalára.
Elcsíptük! Destiny a barátjaival ment a Penrose-ba szórakozni, de Faithet sehol se látják a közelükben! Vajon az új barátjával enyeleg valahol? Viszont ki lehetett az az új lány a körükben?
- Mit olvasol ennyire?
- Csak egy cikket. Van egy lány, senki se tudja, hogy kicsoda és vezet egy honlapot amit az itteni gazdag emberekről ír. Nem hiszem, hogy érdekel. - vontam vállat reménykedve, hogy tényleg nem érdekli Harryt és el is felejti ezt.
- Jajj, Pletykacica, ugye? A nővérem szokta olvasni mostanában.
- Micsoda?! Úgy értem, komolyan? Nem néztem volna ki belőle.
- Pedig de, imádja, a megszállottja lett. Ott talált rá azokra a lányokra akikkel ma is vacsorázik.
- És csak úgy bevették a klikkjükbe? Ez nem vall rájuk.
- Hogy mondod?
- Mármint amikor olvastam róluk, még sose volt ilyen. Mindig csak a magukfajta gazdag, elkényesztett emberekkel lógnak. Jajj, ne haragudj, nem úgy gondoltam.
- Ugyan, nem veszem magamra ne aggódj. Örülök, hogy mi nem vagyunk olyanok, és a barátaink se azok, meg te se. Az olyanok, mint ők biztos nem állnanak le velünk, csak mert éppen nem tudjuk megvenni a legújabb Gucci cuccot, kész vicc. - felsóhajtottam halkan, teljesen magamra vettem amit mondott. Régen én is ilyen voltam, sőt még talán most is.
- Harry el kell mondanom valamit. - néztem rá.
- Megjöttünk! - szólt hátra a taxis. Harry kifizette az utat, majd kiszálltunk a kocsiból és beindultunk a Penrose-ba.
- Jó estét, van foglalásuk?
- Nincs, én csak a testvérem miatt jöttem. Meg kell találnom, aztán el is megyünk.
- Sajnálom, de ha nincs foglalás, nincs belépés. - arrébb toltam Harryt, majd a pincér fülébe súgtam valamit aztán hátrébb húzodtam. - Menjenek csak nyugodtan.
Harry értetlenül nézett rám, de én csak elindultam befelé, ő pedig követett. Mikor megláttam Destinyéket egy asztalnál, egy picit lefagytam, s Connorra néztem, aki éppen dühösen állt volna fel, de D. visszahúzta. Valamit odasúgott neki, majd továbbra is minket néztek.
- Nem láttatok a testvéremet, Gemmát? - ment oda lassan Harry.
- Elmentek Braddel hátra, beszélgetni. - mondta lenézően Tris. Harry egyből elindult hátrafelé, míg én picit lemaradtam.
- Holnap tudunk beszélni? - fordultam Connor és Destiny felé, mire ők biccentettek, majd Harry után siettem.
- Látod őket valahol?
- Nem. - bementünk a lépcsőházba és elindultunk felfelé.
- Ez Gemma dzsekije. - vette fel a földről a ruhadarabot.
- Biztos a tetőn lesznek, menjünk. - tovább sétáltunk felfelé, nagyon elfáradtunk mindketten, mire felértünk. Kimentünk a tetőre, ahol megpillantottuk Bradet háttal nekünk állva.
- Ne, kérlek hagyd abba! - sírt Gemma, aki próbálta eltolni magától Bradet, de nem hagyta magát. Harry a háta mögé ment, és elrántotta erősen, majd bevert neki egyet.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te?! - fogta az arcát Brad.
- Hagyd békén Gemmát megértetted?! - kiabált rá. Nagyon dühös volt, Gemma közben odajött hozzám és átöleltem.
- Jól vagy? - a haját simogattam, de nem válaszolt csak lassan bólintott egyet.
- Nocsak, kit látnak szemeim. - nevetett fel. - Csak nem a mi kis Faithünkkel jöttél ide? Ez vicces. Már két ribancra kell felügyelned egyszerre? - nevetett még jobban, jól tudta, hogy ezzel felhergeli Harryt. Brad imádott játszani, de Harry még egyszer beleütött és a földre került. Simán ütötte volna tovább, de ezt mem hagyhattam, odamentem és elhúztam.
- Hagyd abba, kérlek. - fordítottam magam felé nagy nehezen. - Menjünk. Te pedig ne merj még egyszer a közelébe menni! - rúgtam bele Bradbe, persze nem erősen, csak úgy, hogy megérezze. Lementünk a földszintre és hívtunk egy taxit, közben Harry egyfolytában kérdezgette Gemmát, hogy jól van-e.
- Én szerintem hazamegyek. - néztem Harryékre.
- Várj, miért hívott téged Faithnek?
- Nem tudom. - mosolyodtam el. - Lehet összekevert valakivel.
- Köszönöm. - ölelt meg Gemma.
- Ugyan. - mosolyogtam rá. - De igazából az öcsédnek kéne. Ő aztán, kész hős. - néztem rá mosolyogva. - Jól kiütötte Bradet.
- Az biztos. - nevetett Gem.
- A nővéremet csak megmentem egy ilyen pöcsfejtől. Nem hagyom, hogy bántsanak. - mosolygott és átölelte.
Megérkezett a taxi, Gemma beszállt Harry pedig odajött hozzám.
- Biztos nem kell fuvar?
- Nem, köszönöm. Meg leszek egyedül is, még sétálgatok errefelé egy kicsit.
- Remélem találkozunk még.
- Én is. - mosolyogtam. - Ezt a randit pedig nem tudod űberelni. - nevettem enyhén.
- Megütöttem valakit. - mosolygott.
- Igaz. - viszonoztam.
- Mielőtt ide értünk, mondani akartál valamit.
- Mindegy, már nem fontos. Jó éjszakát, Harry. - lassan közel hajolt hozzám, hogy megcsókoljon, de én elfordítottam a fejem és adtam az arcára egy puszit, majd elsétáltam.
- Neked is. - sóhajtott és beszállt a taxiba.


Vajon mit fog ehhez szólni Connor? Na és D.? Az biztos, hogy a holnapi napunk igen felejthetetlennek ígérkezik. Addig is legyetek jók pletykások, és álmodjatok velem!

Xo Xo, Gossip Girl.

2015. július 21., kedd

4. Rész - Társasági hírek

*Destiny szemszöge*

Furcsáltam mostanában Faith viselkedését; néha mintha megváltozott volna, néha pedig ugyanolyan volt, mint régen. Vajon mi üthetett belé? 
Az első óra francia irodalom volt. Kicsit furcsálltam, hogy se Faith, se Connor nincs benn. Faith biztosan rosszban sántikál, de nem is érdekel, mert hónapokra eltűnt és nem válaszolt az sms-eimre. De Connor? Mit akarhat tőle? Vajon ellenem fordítja? Tönkre akar tenni? A töprengésemből Mrs. Hill kiabálása zökkentett ki. Az irodájába hívatta őket, de mégis miért? Ki kell derítenem, ám ekkor mindenkinek megrezzent a mobilja ami csak egyet jelentett, Pletykacica.


Jó reggelt Upper East Side! Itt Gossip Girl! Sajnálom, hogy ilyen későn jelentkezem, de tudjátok, a jó pletykák nem jönnek olyan könnyen. Mint hallhattátok, Faith-Anne Rhodes nem rég hazajött oly hirtelen tett Európai látogatásából és már is bepasizott, nem is akárkivel, Connor Ball-al! 
@misty229 lencsevégre kapta az új szerelmespárt. Köszönjük a képet!
Xo Xo, Gossip Girl.


- Micsoda?! - pattantam fel a helyemről a telefonommal a kezemben. Mindenki engem nézett, az arcuk azt írta le, hogy "Destiny nem tudta, hogy a legjobb barátnője bepasizott?"
- Miss Spring, mi olyan fontos, hogy nem teszi el a telefonját órán? Gondolom nem a fordítót használja.
- Elnézést tanárnő, csak az anyukám most üzent, hogy a nagyapám kórházba került, de máris elrakom. - visszaültem a helyemre és a táskámba dobtam a telefonom.
- Miss Spring, ha úgy gondolja elhagyhatja a termet és az egész osztály nevében sok egészséget kívánunk a nagyapjának.
- Köszönöm tanárnő. - eltettem a könyveim, majd kimentem az osztályteremből. Faithet keresve viharoztam végig a suliban, de sehol se láttam, gondoltam biztos még az igazgató nő irodájában lehet, így hát elmentem a legközelebbi joghurt árushoz, s az iskola lépcsőjén ülve ettem azt, amíg ki nem csengettek. A csajok egyből csatlakoztak hozzám, amint kijöttek a suliból, majd nagy pletykázásokban törtek ki. Szóba került az is, hogy én hogy hogy nem tudtam Faith új pasijáról, de inkább témát váltottam.
- Nocsak, az említett szamár. - szólalt meg Lola Faithre mutatva, aki felénk közeledett.
- Sziasztok csajok. - mosolygott ránk, amit most se tudtam eldönteni, hogy csak mű vagy igazi mosoly akart lenni. - D. beszélhetnék veled? Négyszemközt, ha lehet.
- Persze! - próbáltam vidámnak mutatni magam, s úgy éreztem sikerült is. - Lányok, tűnés! Most beszélnem kell a legjobb barátnőmmel. - Emma, Lola és Lily hamar eltűntek a látókörünkből. Faith leült mellém, de pár percig semmit se szólt, gondoltam kezdem én, megtöröm a kínos csendet.
- Miről szeretnél beszélni?
- Igazából egy kéréssel fordulnék hozzád.
Connorról kéne kideríteni pár dolgot, titkokat. Tudom, hogy imádsz nyomozósdit játszani, ez pedig nekem nagyon fontos lenne. Ne kérdezz semmit, kérlek, csak szerezz nekem minél több titkot, információt róla. - kicsit meglepett ezzel. Ha a pasija Connor, akkor miért kellenek neki titkok róla? Nekem ez az egész nagyon furcsa.
- Rendben, hívlak ha találtam valamit. Neked bármit ma chérie. - mosolyogtam rá, amint elment tárcsázni kezdtem Connort és elmondtam neki ezt a furcsa kérést. Suli után egyből találkoztam vele, átadott pár dossziét, aztán egy szó nélkül elment. Otthon átnéztem őket, de csak egyetlen egy olyan dolog volt benne ami jó kis titoknak számít. Biztos van egy terve Connornak is, mindenesetre, kíváncsi leszek, hogy mi lesz ebből.
Pár órával később szóltam csak Faithnek, hadd tűnjön úgy, mintha én kutakodtam volna Con után. Amilyen gyorsan átjött a dokumentumokért, olyan gyorsan távozott is.
Körülbelül egy órával később szólt Theresa, hogy meghozták a ruhám. Lementem és egy velem egyidős lány állt a hallban.
- Szia, hát te ki vagy? - mosolyogtam rá és már elkezdtem tervezni a következő tervemet a fejemben.
- Szia, én Loretta vagyok, most kezdtem el dolgozni és el se hiszem, hogy láthatlak élőben. Sokat olvastam, hallottan már rólad és meg kell hogy mondjam, sokkal gyönyörűbb vagy, mint a képeken! - fel volt dobva, le se lehetett vakarni az arcáról a boldogságot.
- Ez csak természetes. - mosolyogtam. - Mondd csak Loretta, mit szólnál hozzá, ha összebarátkozhatnál Faith-tel?
- Úristen! Életem egyik legszebb napja lenne!
- Gondoltam, de tudnod kell, hogy Faith nem olyan amilyennek mutatja magát, nem szabad beleesned a csapdájába, viszont el kell hitetned vele, hogy megbízhat benned, hogy aztán mindent amit elmond neked, elmeséld nekem.
- Hát igazából nem tudom jó ötlet lenne-e, mivel nem vagyok ilyen. Nem szeretem kihasználni az embereket.
- Édesem, hidd el ő megérdemli ezt, mindig hazudozik nekem, a legjobb barátnőjének. Szerinted kedves tőle?
- Nem? - bizonytalannak tűnt, de tudtam, hogy úgyis sikerül rávennem.
- Naná, hogy nem! Ezért kell segítened ebben. Kérlek, te vagy az utolsó reményem. - sokáig gondolkozott a válaszán, míg kinyögte.
- Jó, rendben, segítek.
Későn ment haza Loretta, még párszor megköszöntem Istennek, amiért idecseppent ez a lány, remélem jutni fog valamire.
Másnap ismét nem láttam az iskolában Faithet. Kezd egyre furcsább lenni minden. A lányokkal ültem a lépcsőn és a szokásos joghurtunkat ettük, bár Faith nélkül ezt már nem hívhatnám szokásnak. Bevallom hiányzott az a sok együtt töltött idő, a sok hülyéskedés, de ezeket nem mutathattam ki, egy királynőnek nem szabad lelepleznie magát semmiképpen sem!
- Min gondolkozol ennyire D.? - bökött meg a mellettem ülő Lola.
- Ja, csak azon, hogy elmehetnénk ma este partyzni. Mit szóltok hozzá?
- Benne vagyok! - mondták egyszerre.
- Anya nem rég vett nekem egy új Valentino ruhát, legalább ma este felvehetem. - ábrándozott Emma.
- És hova mennénk? - kérdezte Lily.
- A Penrose-ba. 7 órára legyetek kész. - mosolyogtam rájuk, majd felálltam és elsétáltam tőlük.
Már otthon készülődtem mikor felcsipogott a telefonom, megnéztem a kijelzőt és csak egy név jelent meg rajta: Pletykacica.


Elcsíptük! Faith nem csak egy pasival szűri össze a levet mostanság. Vajon visszatért a Régi Faithünk? És mégis ki ez az új srác? 
Mindenesetre az ismeretlen fiú megmentette a Mi Hercegnőnk életét, mikor az ittas szépségünket majdnem elütötte egy kocsi! Kinek lenne jó ha elvesztené a város az úrnőjét újra?
Xo Xo, Gossip Girl.


Egyszerűen nem tudtam hova tenni ezt. A kép amit Pletykacica megosztott bizonyítja, hogy tényleg Faith van a képen és tényleg más pasival. De ki ő? Mindenképpen meg kell tudnom még mások előtt.
- Miss Destiny! Megjöttek a lányok és a kocsi már várja önöket lent. - szólt be Theresa.
- Máris megyek! - megigazítottam a kontyomat és már indultam is lefelé. A limuzinban már megittunk pár pezsgőt és szívtunk egy kis füvescigit a többiekkel. Útközben felvettünk Bradet, Jamest és Tristant is, majd a legutolsó megállónk a Penrose volt.
Szerencsére nem voltak sokan, a zene kellemesen szólt, nem túl halkan, de nem is túl hangosan. Azt tudni kell, hogy a Penrose-nak van egy étterem és egy klub része is, gondoltuk előbb eszünk egy keveset, aztán megyünk bulizni. Minden jó volt, nevettünk,beszélgettünk, iszogattunk, egyszóval jól éreztük magunkat, mind addig amíg meg nem láttam Faithet besétálni a bejáraton egy fiúval, akit eddig még soha életemben nem láttam.

2015. július 8., szerda

3. Rész - Balul sült terv


Úgy látszik a Mi Faithünk most rossz sráccal kezdett ki. Vajon meddig fog tartani a kis kapcsolatuk így? Vagy Faith meg fog törni és mindeközben kitálal a legjobb barátnőjének? Ebben a világban minden lehetséges, mindenestre Faithnek nyitva kell tartania a szemét és vigyáznia kell mit cselekszik, mert lehet pont az ellenkezője fog előfordulni vele, mint amit ő gondolt.


Egy erős szélfuvallat csapott meg, átfutott rajtam a hideg; a lábaim remegtek, ki voltam merülve, éreztem, hogy mindjárt összeesek. A bárból megjelent a sötét alak, aki egyre csak közeledett felém. Lassan hátrálni kezdtem, de mikor ő gyorsított, hátra fordultam és futnásnak eredtem. Hallottam a mögöttem lévő cipőjét. Egyre közelebb volt. A szívem gyorsan vert, próbáltam egyenletes lélegezni. Orron be, szájon ki. De a pulzusom egyre csak nőtt, én meg kezdtem elfáradni; és akkor hirtelen...


- Miss Faith, ideje fel kelni! A hasára süt a nap! - húzta szét a függönyöket Beatris, a bejárónő. A szemeim pillanatok alatt felpattantak, a pupilláim kitágultak, s izzadság cseppek gyöngyöződtek a homlokomon. Annyira élethű volt, még mindig remegtem.
- Miss Faith, úgy néz ki, mintha szellemet látott volna. Jól érzi magát? Tán beteg?
- Jól vagyok Beatris, kimehet, köszönöm. - a reggelimet letette az ágyam melletti kis szekrényre, majd kiment.
Ránéztem a tálcára, de valahogy nem volt étvágyam. Még mindig, ha már kevésbé is, de az álom hatása alatt voltam, ami csak felelevenítette bennem a bárban történteket.Persze abból sem emlékszem sokra, csak emlékképek villantak fel bennem, de az is elég, hogy összetegyem mi is történt. Beatris az ajtómon kopogtatott, ami kezdett kissé idegesíteni. Mit akar már megint?!
- Igen?! - szóltam ki a vártnál erősebb hangnemben.
- El fog késni az iskolából. Kisasszony, én csak gondoltam szólok, nem kell egyből felkapni a vizet. A sok idegességtől pattanásos és ráncos lesz az arca. - nem reagáltam inkább semmit, még idegesebb lettem volna tőle. Próbáltam minél hanarabb rendbe szedni magam, de ez ma nem az én napomnak tűnt. Zuhanyzás közben megcsúsztam, és persze hogy lett egy nagy folt a térdemen. Talán nem kéne sietnem. Amúgy sincs kedvem iskolába menni, hiszen akkor újra szembe kell néznem Destinyvel, az új "pasimmal", Conorral, és a többi idióta "barátommal". Nagy nehezen elkészültem, s végre elindultam a suliba, kisebb nagyobb késessel. Örültem, hogy legalább oda egyedül mehetek, de mikor kiléptem a liftből megláttam kint az utcán Connort egy limuzinnal. Már éppen visszafordultam volna, mikor észrevett és besietett hozzám.
- Faith, végre! Már azt hittem sose jössz. - adott egy szájrapuszit, átkarolt, majd a járműhöz vezetett a derekamnál fogva.
- Gyalog megyek.
- De mindjárt kezdődik az első óra. Nehogy elkéss, édesem.
- Nem fogok, de nincs kedvem a kocsikázáshoz. A suliban találkozunk...édesem. - próbáltam undorral kimondani az "édesem" szót, amit az arca kifejezése alapján sikerült is. Elindultam gyalog, ő pedig csak beszállt a limuzinba és dühösen elment. Nagyot sóhajtottam, hogy ezt az utazást vele szerencsére megúsztam. 
Úton az iskola felé végig azon agyaltam, hogy hogyan tudnám megleckéztetni Connort. Elegem volt belőle, és a fenyegetéseiből, kellett egy titok. Egy titok róla, amit senki se tud. Egy titok, amivel én is megfenyegethetem őt. 

Az első órám felét sikeresen lekéstem, s már feleslegesnek tartottam bemenni az utolsó negyed órára. Legalább egyedül lehetek még egy kis időre, azaz maradhattam volna, de Connor a teremmel szemben a falnál ült. Amikor meglátott felcsillant a szeme.
- Azt hittem már be se jössz kicsim. - egy rossz fiús csábos mosolyt lejtett felém, amitől biztos lányok szászai nedvesednének be.
- Kicsit elnéztem az időt...drágám. - próbáltam viszonozni a mosolyt, de az enyémben inkább a gúnyt lehetett felfedezni.
- Bemennél vagy valami mást csinálnál? - feltápászkodott a földről, majd kacsintott rám, persze értettem a célzást.
- Azt hiszem bemegyek a mosdóba bepúderezni az orromat, vagy valami ilyesmi. - felfordul tőle a gyomrom, egyszerűen undorodom tőle, sokkal jobb lenne nélküle, muszáj kitalálnom valami a lehető leggyorsabban. 
Nemes egyszerűséggel hátat fordítottam neki, s már egyre közelebb voltam a lány wc-hez, amikor belefutottam az igazgató nőbe.
- Ms. Rhodes, magának nem órája lenne? - ekkor megpillantotta a vállam felett a terem előtt ácsorgó Connort. - És magának Mr. Ball? - megszólalni se volt időm, az igazgatónő belekezdett a monológjába, majd az irodájába hívott bennünket. Connort hivta be először, sokáig tartózkodott ott, míg végül behívtak engem is. Sokszor jártam már itt a 'Régi Faith' miatt, amikor még problémás tinédzser voltam, de azóta már megváltoztam. Vagyis próbáltam. Eddig viszont nem igen sikerült ezt a külsősöknek bebizonyítanom. Teljes határozottsággal jelenthetem be, hogy Connor a legrosszabbat is ki fogja tudni belőlem hozni. Mrs. Hills elmondta a hegyibeszédét arról, hogy kisebb koromban nem voltam ilyen, jól tanultam, minta diák voltam és mostanában egyre rosszabb vagyok és a többi. Az egyik fülemen be a másikon ki. Épp levegőt vett es folytatta volna tovább, mikor hívatták egy másik ügy miatt, de persze azt nem kötötték az orromra. 
Elment, engem pedig otthagyott egyedül a szobában. Elég unalmas volt a várakozás, ezért körbenéztem, hátha találok valami érdekeset, ami leköti a figyelmem. De nem volt ott semmi, úgy nézett ki a helyiség, mint egy teljesen átlagos iroda, asztallal, székekkel, és szekrénnyel... Várjunk csak. Egy pillanatra elidőzött a tekintetem a bútor fiókján. És akkor beugrott. Egyszerűen csak kikeresem Connor aktáját valamelyik fiókból, hátha találok valamilyen használható információt amit felhasználhatok ellene. Nagyon megörültem hirtelen jött zseniális tervemnek, és már fel is pattantam, hogy megvalósítsam. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy talán mégsem kéne, mert mi lesz ha visszajön a diri, de aztán úgy döntöttem, hogy egy lapra teszek fel mindent, és belevágok. Már úgy is bajban vagyok, még egy dolog ide vagy oda nem számít. Mindenesetre azért sietve túrtam fel a fiókokat. Felcsillantak a szemeim amikor végre megpillantottam a nevét az egyik borítékon. Na majd most visszavágok neki. Mohón lapoztam át, de becsukva szomorúan kellett megállapítanom, hogy semmi. E szerint nincs rossz előélete. De persze a legmocskosabb dolgok amúgy sincsenek leírva egy iskolai dokumentumba, én már csak tudom. Csak egy lehetőségem maradt, egy olyan személy aki otthon mozog a témában. Destiny. 
Így hát, miután végeztem Mrs. Hillsnél, egyből D.-t kezdtem keresni, szerencsére hamar a nyomára bukkantam a kinti lépcsőn, amint a csatlósaival beszélgetett és ette a joghurtját. 
- Sziasztok csajok. - vettem fel a műmosolyomat. - D. beszélhetnék veled? Négyszemközt, ha lehet. 
- Persze! - majd kicsattant az örömtől. - Lányok, tünés! Most beszélnem kell a legjobb barátnőmmel. - Emma, Lola és Lily hamar eltűntek a látókörünkből. Leültem Destiny mellé és gyorsan végig futott az agyamon a szöveg, amit majd elmondok neki. 
- Miről szeretnél beszélni?
- Igazából egy kéréssel fordulnék hozzád. Connorról kéne kideríteni pár dolgot, titkokat. Tudom, hogy imádsz nyomozósdit játszani, ez pedig nekem nagyon fontos lenne. Ne kérdezz semmit kérlek, csak szerezz nekem minél több titkot, információt róla. - vártam a reakcióját, féltem, hogy rá fog kérdezni erre az egészre, és majd mindenről tudni akar, de egyszerűen csak rábólintott.
- Rendben, hívlak ha találtan valamit. - mosolygott boldogan. - Neked bármit ma chérie. 

Iskola után hazamentem egy taxival és örültem, hogy nem futottam össze aznap már Connorral. Reméltem, hogy otthon se fog zaklatni, bár ezt nála nem lehet tudni. A délután nagy részében filmeket néztem, régi klasszikusokat, azok voltak a kedvenceim. Imádtam a fekete fehér filmeket, Audrey Hepburn pedig mindig elkápráztatott. Mikor felhívott D., átmentem hozzájuk a Connorról kiderített dokumentumokért, majd egy kávé mellett áttanulmányoztam az aktákat. Sok dolgot megtudtam róla, de a legtöbbje benne volt már az iskolás dokumentumai között is. Kivéve egyet. Az az egy volt, amire szükségem volt. Örültem, mivel az elején azt hittem nem fogok semmit se találni és leszídhatom majd Destinyt, hogy mekkora szar munkát végzett most, pedig nem szokott; de ahogy ezt megláttam, végre kezdtem boldog lenni, hogy talán most sikerül visszavágnom Connornak az ő példáját követve. Eltettem a dossziékat, majd felhívtam az előbb említett személyt megbeszélni egy találkozót. Fél óra múlva már az adott helyen volt és egy puszival köszönt.
- Na miújság baby? Megleptél, mindig csak én hívtalak el eddig valahová. 
- Alig ismerjük egymást két napja. - forgattam a szemem. - De igazából egy alkut kötnék veled. - a szemében zavarodottság tükröződött. 
- Alkut? - nevetett fel enyhén.
- Ha nem kell veled együtt lennem és nem mondod el senkinek, hogy tudod, én meg James...akkor én is megtartom a te kis titkodat.
- Miféle titkomat? Ugyan már, semmit nem tudsz rólam, amivel visszavághatnál Faith.
- Ó, tényleg? Mit szólnának az emberek, ha kiderülne, hogy viszonyod van az apád legújabb barátnőjével? - néztem fel rá, s elmosolyodtam. Magabiztos voltam most vele szembe, tudtam, hogy ezzel megtöröm. Vagy mégsem?
- És mit szólnának az emberek ahhoz, ha megtudnák, hogy mi volt azután, hogy megdugattad magad James-szel? - egy percre teljesen lefagytam, megszólalni se bírtam, csak szét nyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de nem jött ki hang a torkomon. A szemeim bekönnyeztek, a lábaim remegni kezdtek, úgy gondoltam itt az ideje, hogy elfussak és újból eltűnjek. Nem, nem lehet, nem futhatok el megint a próblémáim elől, vagy talán az lenne a legjobb mindenkinek?
- Szóval? - vigyorgott gúnyosan. - Engem nem tudsz megzsarolni, mindig előrébb leszek nálad. 
Egy szót se szóltam továbbra sem, csak hátat fordítottam és elmentem a legközelebbi bárba. A napom további részét ott töltöttem, megszegve minden szabályomat. Sokat ittam. Sokat? Rengeteget. Pedig nem szabadott volna. Azt hittem mostantól bírni fogom, nem török meg, de sikerült. A sok alkohol hatásától hamar feloldódtam, tudtam; hogy ezek után ha valaki nem állít meg, visszaesek arra a szintre, amikor a 'Régi Faith' visszatér. Órakat töltöttem ott; énekeltem, táncoltam és ittam, egyfolytában. Pár pasival kikötöttem a mosdókban egy egy menetre, valaki azt hitte kurva vagyok, s még pénzt is adott, amit aztán el is költöttem. Mikor a csapos már megunta a jelenlétemet, kiküldött a bárból. Először nem igen szerettem volna elhagyni az aznapi 'menedékhelyemet', de azzal kezdett fenyegetőzni, hogy kidobatt, szóval inkább a saját lábaimon mentem.
Kitipegtem nehezen az utcára, már sötétedett. Alig bírtam a lábamon megállni; hangosan nevetgéltem mindenen, táncoltam, körbe-körbe forogtam, mint egy ringlispíl, széttárt karokkal. 
- Én vagyok New York királynője! Haloljatok meg előttem! - parancsolgattam az előttem elsétáló embereknek, akik hülye pofákat vágva siettek el. - Azt mondtam, hogy haloljatok meg! Nem azt, hogy menjetek el! Micsoda nép! - próbáltam dühös arckifejezést formálni, de csak elnevettem magam és tovább forogtam annyira, hogy már az út közepén voltam. Észre se vettem, hogy jön egy kocsi, de a sofőr se vett rólam tudomást. Nyomta a gázt tövig, majd pont a jármű felé fordultam, mikor tudatosult bennem, hogy mindjárt elüt, de abban a pillanatban elrántott valaki, a földre estem és bevertem a fejem.

2015. július 6., hétfő

Második rész - Az igazi Connor


Sziasztok!
Sajnáljuk, hogy csúsztunk, ígérem ez nem fog előfordulni még egyszer! Igyekszünk hetente hozni az új részeket! Szívesen fogadjuk a kritikákat, hogy hogy tetszik a blog, ne féljetek kommentben leírni a véleményeteket! Ha nem szeretnétek semmiről se lemaradni, akkor pedig iratkozzatok fel!
Jó olvasást!
XO XO, B.,P.,H.






Ez a nap kezdett egyre rosszabb lenni. Otthon még anyával is összevesztem, mivel a pasija éppen szünetet kért, és persze ezért is én vagyok a hibás. Nem volt kedvem otthon ücsörögni egész délután, de senkit nem tudtam megkérni, hogy jöjjön át vagy velem lógjon.
Connor egyfolytában hülye sms-ekkel bombázott, Destiny pedig hívogatott. Mikor már tényleg nem tudtam mit kezdeni magammal inkább visszahívtam D.-t és megbeszéltem vele egy találkozót a parkban. Perzselő meleg volt. Imádtam az őszt New Yorkban, mikor a falevelek elsárgulnak, lehullnak, egyszerűen gyönyörű.

Az időt mindenki ismeri, és nem kell nagy fizikusnak lenni ahhoz, hogy tudd; minél jobban vagy, minél kevésbé vársz egy eseményt, annál gyorsabban telik az idő. Én nagyon próbáltam semleges lenni a D.-vel való találkozásunkkal, de sajnos ez nem jött össze. Azt pedig, hogy vártam-e nem kérdés, egyáltalán nem akartam ezt a találkozást, ezt a beszélgetést, ezt az egészet. A történtek után szinte a szemébe se mertem nézni, de úgy tűnt, ez az időt nem érdekli.

Azok után amit Connor leművelt, úgy döntöttem tiszta vizet öntök a pohárba. Lehet, Destiny egy életre megutál majd miatta, viszont úgy gondoltam, hogy kevésbé fog utálni, ha én mondom meg neki, mintha attól a sráctól tudná meg, akit alig ismer… napok óta? Akit én alig ismerek, és még csak azt sem tudtam, hogy látta a dolgokat. Arra jutottam, hogy, ha én mondom el neki, és eltűröm a jogos kiakadását, mint egy ember, aki rendelkezik gerinccel, akkor könnyedebben bocsát meg. És persze az is közrejátszott a dolgokban, hogy életemben talán másodszor, valamit jól akartam csinálni. Rendesen, mint egy felnőtt kötelességtudó ember. Természetesen az összes ilyen gondolat elrepült a fejemből, amikor megláttam az engem váró barátnőmet. Nagyon jól elbeszélgettem magammal, hogy milyen felnőtt leszek, milyen rendes, meg hű, meg ha, de ezt én sem gondoltam komolyan. Pontosabban azt hittem, de most őszintén; mindenki tudta, hogy én nem vagyok ilyen. Szóval, ahogy megláttam, reflexből fordultam sarkon, de elkéstem; D. már rég kiabálta a nevem, mintha azt hinné, épp őt keresem, így inkább csak belementem a játékba, majd, ahogy közeledtünk megöleltem. Beleszólásom sem volt. Karon ragadt, és beültünk egy kis kávézóba, ahol azon nyomban rendelt.
- Szóval, amíg nem voltál itt…
Destiny készségesen kezdett magyarázni, aminek a felére se figyeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ennyi minden történt, vagy csak a kínos csendet akarta elkerülni? Nem sokat gondolkodtam ezen, mert gondolataim inkább tovább szálltak arra, mégis hogyan fogom a tényeket közölni vele. Semmi ötletem nem volt, és ezen az sem segített, hogy telefonom hirtelenjében zúgni kezdett, de nem csak egyszer, minimum hatszor egymás után.
Az idióta Connor volt, a még idiótább sms-eivel. Azt reméltem pár óra múlva abbahagyja a próbálkozást, de csak folytatta.
- Sajnálom, biztos csak… hagyjuk. – kértem bocsánatot állandóan rezgő telefonomtól, amit állandóan lenyomtam. - Szóval, azt akartam mondani, hogy…
- Ez az a Connor srác, ugye? – kérdezte vigyorogva, és nem is várt sokat, amíg rá figyeltem, könnyedén kikapta a kezemből a telefonom - Tudtam! Szólhattál volna, ha tudom, hogy Ő az, már rég elengedtelek volna.
- D. ne csináld! – nyúltam a telefonomért, de sajnos a kezei messzebbre értek, mint az enyém – és, ha Ő?
- Negyed óra múlva a suli előtt… - olvasta hangosan az üzenetet, és én majd lefagytam. Csak azt reméltem, nem olvassa tovább, vagy ha igen, nem lesz benne semmi, amit nem akarok, hogy elolvasson – Jobb, ha indulsz, különben nem érsz oda!
- Hogy mi? Nem megyek, ki van zárva!
- Faith, könyörgöm. Ez az egész „nem pasizok” szöveg nem te vagy. – nézett rám sokat mondóan mire hatalmasat sóhajtottam. Muszáj volt eltolnom a beszélgetést, akármennyire is nem akartam. Muszáj volt helyre ráznom azt a kölyköt.
- Menj el, és érezd jól magad vele.
- Jó, megfűztél. – nevettem, habár kissé erőltetettnek hatott. Végül is, az is volt, inkább fogalmaznék úgy, egész igazinak tűnt – Megyek.
Destiny szinte táncolt örömében és azok után, amit a suliban csinált nem tudtam mire vélni. Fogalmam sincs mi lelte, de végül fel is adtam, hogy megtudjam, inkább felkaptam a cuccaim, majd elindultam.
Vagy hatszázszor gondoltam végig, mit fogok mondani neki, mennyire leteremtem, és mégis milyen diplomatikus módon. De ahogy megláttam, az összes ilyen lehetőség, mint a kámfor tűnt el a fejemből.
- Hogy te mekkora egy szemét állat vagy! – estem neki köszönés nélkül a zsebre dugott kézzel álldogált Connorra. – Te…
- Én is örülök, hogy látlak Faith! – próbált megölelni, mintha nem is mondtam volna semmit, de nagy erővel löktem el – hé, nyugi. – nevetett – De idegesek vagyunk.
- Te is elég ideges lennél, ha épp valaki fenyegetne, méghozzá, ha pont akkor rontana bele mindenbe, amikor úgy tűnik lassan megoldódik!
Nem is tudom meddig üvöltözhettem vele. Pár percig, majd mikor már nagyon bámultak az emberek kicsit lejjebbre vettem a hangerőt, és csendben küldtem el a francba. Fogalmam sem volt, miért tűrte ilyen jól. Végig csak állt, és tűrte, mintha neki olyan mindegy lenne. Már akkor tudnom kellett volna, hogy el kellett volna mennem. Elrohannom, és beszélnem Destinyvel, ha ezt tettem volna, minden máshogy alakult volna.
Ez a rengeteg „volna” az őrületbe kergetett.
- Befejezted? – kérdezett, mikor egy kis időre befogtam a számat, de csak mert kifogytam a levegőből. Napokig tudtam volna átkozni, pedig mikor találkoztunk, pár órája? – Remek, akkor indulunk.
- Na, még mit nem! – megfogta a kezem, de egyből kirántottam, majd amolyan „és most mi lesz” arckifejezéssel, összefont karokkal vártam tovább. Nem kellett volna ilyen pimasznak lennem, mert Connor erőszakosan kapta el ismét a csuklóm.
- Indulunk.

Egy pillanatra tényleg megijedtem, mert senki sem gondolta volna, hogy egy ilyen fiúból, ilyen erőteljes hang is kijöhet. Végül akaratlanul is nagyot nyeltem, mire az előttem álló elmosolyodott, de abban már semmi rémisztő nem volt. Az volt a rémisztő, ahogy egyik hangulatból a másikba lépett.
Egy percre se engedte el a kezem, teljesen tudatában volt annak, hogy amint elengedne, én két másodperc múlva már a város másik szegletében lettem volna. Az egész napom akkor elromlott, mikor ez a srác velem kávézott, és ennek mindketten tudatában voltunk. A különbség az volt, hogy engem zavart, Ő pedig valószínűleg élvezte.

Nem sétáltunk sokat. Alig volt húsz perc, amíg koptattuk a cipőink sarkát, majd Connor konkrétan lerángatott az útról, és behúzott egy pubba, ahol sokkal több ember volt, mint kellett volna. Connor egyáltalán nem nézett ki úgy, mint aki nagykorú, mégis, könnyedén adták kezébe az alkoholos italunkat.
- Na, had lássak egy mosolyt! – szórakozott, mire én rágrimaszoltam, és levágtam a felest a pultra – Most meg mi van?
- Hogy mi van? – kérdeztem már kínomban nevetve – Mit keresünk itt? Nehogy azt mondd, hogy az a nagy terved, hogy leitatsz, majd megerőszakolsz!
- Szép volt, jól elrontottad az egészet.
- Connor!
- Faith, nyugodj már le, ez itt egy buli. - tárta szét a karját, mutatva a szórakozó emberek sokaságára – és egy buliban az emberek isznak, szórakoznak. Azért hoztalak ide, hogy lenyugodj.
- Hát ezt aztán jól kitaláltad. – prüszköltem – Haza megyek, azt mondtad holnapig van időm.
- Nem mész haza. – jelentette ki a zene hangjához képest halkan, de mégis, valahogy csak meghallottam. A mondatom második feléről pedig szimplán, nem vett tudomást – Itt maradsz.
- Nem maradok itt.
Connor hatalmasat sóhajtott, miközben beletúrt hajába. Abban a pillanatban képtelen voltam elhinni, hogy valaki, ilyen szép kék szemekkel, lehet ilyen paraszt. Mindenesetre nem hagyott sok időt, előkapta a telefonját, és fejmagasságba emelte.
- Ez esetben, akkor tárcsázom is Destiny számát.
- Nem tudod a számát. – egyáltalán nem voltam biztos benne – Honnan tudnád?
- Ne becsülj alá Faith. – nevetett szórakozottan – Egy telefonszámot még én is ki tudok deríteni. Főleg az övét, nem túl nehéz.
- És mit mondasz neki?! – nevettem már én is, de vele ellentétben, én ismét csak kínomban – szia, itt állok valami lepukkant bárban, a zene jó hangos, ja és amúgy Faith lefeküdt a barátoddal, mielőtt lelépett volna Európába? Nem fogja elhinni!
- Miért vagy ennyire biztos benne? Hiszen ismered, a legjobb barátnőd, simán elhiszi az ilyeneket.
Igaza volt. Ismerem Destinyt. Ő a naivság megtestesítője.
Bele kellett mennem a hülye kis játékába, nem tudhatja meg Destiny. 
- Szóval, amilyen kis csendes lettél hirtelen, gondolom, elfogadod az ajánlatomat és randizol velem. - mosolygott önelégülten. Legszívesebben pofán vágtam volna, undorító volt. 
-Rendben, randizok veled, de nem mondod el a történteket senkinek, jó?
- Megegyeztünk. Ha nem csinálsz semmi rosszat, nem ellenkezel és nem teszel olyat ami nekem nem tetszik, akkor nem mondom el senkinek. 
- Micsoda?! Nem, ebbe biztos nem megyek bele! - nevettem fel cinikusan. - Biztos van benne valami átverés.
- Így ismersz engem? 
- Úgy őszintén? Nem is ismerlek igazán!
- Nos, ebben van igazság. Viszont csak rajtad múlik a döntés. - sokáig hallgattam, végül nem tehettem mást, bele kellett mennem a kis játékába, különben mindenem elveszítem. De ne hidd, hogy nyertél, ezt még vissza kapod és hidd el, senki sem várja Faith-Anne Rhodes bosszúját.